Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután befutottak az első hírek arról, hogy a Nintendo Switch dokkolója hajlamos összekarcolni a kis konzol képernyőjét - egészen pontosan annak is a káváját -, reménykedtünk abban, hogy más probléma, illetve fícsör már nem várható a masinához kapcsolódóan. Mint kiderült, tévedtünk: a Redditet ugyanis az elmúlt órákban olyan képek árasztották el, amelyek szerint a Nintendo Switch nemcsak karcolódik, hanem képes akár állásában is meghajolni.
Az első beszámolók után játékosok ezrei ellenőrizték világszerte a masina handheld részét, amely kapcsán úgy tűnik, hogy nem a túl sok kézben töltött idő, hanem inkább a dokkoló használata idézheti elő a szokatlan meghajlást, lévén több beszámolóban is arról írtak, hogy a konzol nem is volt kézben, ellenben az egész szerkezet nagyon csúnyán meghajlott.
A Nintendo egyelőre még nem reagált a problémára, sőt mi több, egyelőre azt sem tudjuk, hogy a konzoltulajdonosok hány százalékát érinti mindez, ellenben mutatunk néhány képet, hogy lássátok, miről is van szó.
ipet
8 éve, 9 hónapja és 2 heteÖhö, öhhhöhöhöhö. Kicióccó 😄
rdave
8 éve, 9 hónapja és 2 heteLol, gondolom a hőmérsékletváltozás kicsit átalakítja. 😄 Dokkolóban felskálázódik, szóval még több hőt termel.
muki
8 éve, 9 hónapja és 2 heteEz elég nagy tré! 😄
warriorautobot
8 éve, 9 hónapja és 2 heteVagy közben rájöttek hogy a mostani trend a hajlított kijelző a menő és olyan okos ez a kis szerkezet hogy megcsinálja magától. 😄
totyak
8 éve, 9 hónapja és 2 heteMennyire ciki, egyre szäräbb az egész, csak a gond van vele minden téren.