Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár finoman szólva sem lett túl nagy siker az Xbox One, szinte teljességgel kizárt, hogy emiatt a Microsoft kihátráljon a konzolos bizniszből, sőt mi több, a legfrissebb hírek szerint máris a következő generáción munkálkodnak. A hír egyelőre csak masszív pletykaként kezelendő, ellenben a tény ettől még tény marad: a redmondi óriás két érdekes álláshirdetést is feladott, ezáltal új mérnököket keres, akik közül az egyiknek a memóriák összehangolt működésén kell kidolgoznia, míg egy másiknak a tárhely architektúráját kell kezelésbe vennie.
Bár egyik állásajánlat kapcsán sem merült fel, hogy újgenerációs hardverhez keresnének munkaerőt, de mivel ezen a téren az Xbox One és az Xbox One X is teljesen fix – lévén a boltok polcain vannak -, ezért mi inkább arra tippelnénk, hogy az új munkaerő már egy újabb hardverhez kellhet.
hellblade
8 éve, 1 hónapja és 3 heteEgyszerűbb lenne ha eladnák a Halot,Gearst,Forzát a Sony-nak..
ronalddo
8 éve, 1 hónapja és 3 heteHogy van feladva a hirdetés?
„Vesztes csapatba keresünk lúzereket”? 😄
rdave
8 éve, 1 hónapja és 3 heteIngyen sör és PS4 konzolok az irodában.
warriorautobot
8 éve, 1 hónapja és 3 heteHátha a következő jobb lesz… vagy nem. 😄
golem
8 éve, 1 hónapja és 3 heteKitartásuk az van, meg kell hagyni. 😄
morph
8 éve, 1 hónapja és 3 heteMeg rengeteg pénzük ,és így ez is belefér ,hogy ne a konkurenciáé legyen minden.Embertelen forrás áll rendelkezésre a MS-nál.
totyak
8 éve, 1 hónapja és 3 heteElég furán lett ez a cím megírva. Úgy hangzik, mint ha valaki már dolgozna az új Xbox-on és most becsatlakozik hozzá a Micro is.