Már a Google és az Nvidia is kifejezte aggodalmát az Activision felvásárlása miatt

2023. január 16.
40.4251
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Eddig csak a Sony volt nagyon hangos, de most újabb ipari nagyágyúk adtak hangot aggodalmuknak azzal kapcsolatban, hogy az Activision Blizzard felvásárlása mennyire nem tesz majd jót a játékiparnak.

Ez a két nagyágyú nem más, mint a Google és az Nvidia, a Bloomberg belsős forrásai szerint ugyanis mindkét gigavállalat jelezte az FTC irányába, hogy szerintük az Activision felvásárlásával a Microsoft olyan tisztességtelen előnyre tehetne szert, ami alapjaiban borítaná fel a játékipar eddigi egyensúlyát - méghozzá minden fronton.

A versenyhivatalhoz eljuttatott beszámolók részletei sajnos nem láttak napvilágot pontosan, csak a lényeg szivárgott ki, ugyanakkor érdekes, hogy éppen két olyan vállalat emel szót az ügyben, akiknek csak vajmi kevés közük van direkt módon a színtérhez, de mivel mindkettő óriáscég, ezért véleményük bizonyára nagyon fontos lehet az FTC számára, amikor az ügyet vizsgálják majd.
4 hozzászólás

Ronalddo

1 éve, 4 hónapja és 9 napja

Gyakolratilag már lobbyznak a felvásárlás ellen, és ezek azért már nagy nevek.

válasz erre

muki

1 éve, 4 hónapja és 10 napja

El lesz ez kaszálva. Remélem.

válasz erre

Tommy

1 éve, 4 hónapja és 10 napja

Végülis van benne valami. Ha az EA-t venné meg egy konzolgyártó, az is gáz lenne.

válasz erre

Patrik94

1 éve, 4 hónapja és 10 napja

Hát ezek után méginkább kiváncsi leszek a végeredményre..

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja