Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A fejlesztő Aniplex bejelentette, hogy a konzolos megjelenés előtt, már május 7-én megjelenik PC-re a Venture to the Vile, amely ízig-vérig metroidvania élménnyel kecsegtet, így a stílus kedvelőinek kötelező darab lesz az alkotás beszerzése. Az AAA játékokon is dolgozó készítők - akik többek között olyan projekteken munkálkodtak mint a Bioshock, Assassin's Creed és GTA szériák - úgy saját stúdió alapítására adták a fejüket, Így született meg anno a Cut to Bits, amely brigádnak az első "gyermeke" a hamarosan érkező Venture to the Vile címen fut.
A történet szerint Rainybrook furcsa városkáját egy Vile nevezetű misztikus entitás vette uralma alá, a mi feladatunk pedig ezen titokzatos erők megállítása és barátunk, Ella megmentése lesz. A játék hivatalos weboldalán a Playstation 4 és Playstation 5 is fel van tűntetve mint megjelenési platform, de ezen konzolokra vonatkozóan egyelőre nem kaptunk pontosan megjelenési dátumot – annyi bizonyos, hogy 2024 folyamán van tervben a kiadás.
Egy nagyon hangulatos videós előzetes is megjelent a pár hét múlva érkező „gameszkóról”, amint lentebb tekinthettek meg.
vape
1 éve, 10 hónapja és 3 napjaRoppant hangulatos cucc!
hentes
1 éve, 10 hónapja és 3 napjaEgészen hangulatos!
ronalddo
1 éve, 10 hónapja és 3 napjaFasza, várólistára került!
fighterlaci
1 éve, 10 hónapja és 3 napjaLátom indie nap van a GC-n. 😄 De tény hogy ez is iszonyat jó játéknak ígérkezik!