Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság elterjedt az a szokás a videojátékoknál, hogy több lehetséges befejezést is tartogatnak a készítők a termékeikkel játszó rajongóik számára. A 2K Czech fejlesztőgárdája is több befejezési alternatívát tartogatott eredetileg a felhasználók részére. Pontosan négy lehetséges vége lenne a matériának, de a program fejlesztői úgy döntöttek, hogy elég egy végkifejlet is, így a számukra legjobban tetszőt kiválasztották, a többi pedig mehet a levesbe.
A fejlesztőbrigád úgy gondolja, hogy sikeresebb és hatásosabb lesz a Mafia II, ha egy bombasztikus befejezéssel zárul a történet, ezért is voksolt mindenki arra, hogy ne lehessen több alternatív eseménylezárás. Az alkotás producere, Denby Grace is megerősítette ezt a hírt az angol nyelvű IncGamers magazinnak. „Korábban négy befejezése volt a Mafia II-nek, de miután végignéztük mindet, úgy gondoltunk, hogy a legjobb lezárást választjuk, azt amely a legfrappánsabb és legötletesebb” -nyilatkozta a producer. Már nem kell sokat várnunk arra, hogy kiderüljön, valóban a megfelelő befejezés mellett döntött -e a fejlesztőcsapat, mert augusztus 27-én már játszhatunk a termékkel.
skyman
15 éve, 6 hónapja és 3 heteHát mindenképp legyen egy bombasztikus befejezés, mint mondjuk egy lazulosabb.
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 2 heteKíváncsi vagyok erre a befejezésre, kiderül, jól választottak-e 🙂