Pontos időpontot nem árultak el az illetékesek, annyit mondtak csupán, hogy a Mabinogi Heroes még idén ellátogat az amerikai gamerek gépeire, ám nem az eredeti nevén, hanem a nyugati fül számára jobban csengő Vindictus cím alatt. Európai terjesztésről szó sem esett, ám remélhetőleg arra is sor kerül valamikor, ugyanis egy érdekes koncepciójú alkotásról beszélünk. A világ a kelta mitológián alapul, a Valve-féle source motor felel a látványvilágért, a játékmenet pedig a környezettel való interaktivitásra, a csapatmunkára és a gyors akciókra épít. A nagyobb szörnyeket kizárólag másokkal való összefogással buktathatunk meg, a körülöttünk lévő ezernyi objektum nagy részét fegyverként is használhatjuk. Érdemes még megemlíteni a ruhák szakadásáért felelős modellt, amely lehetővé teszi az öltözetek látványos amortizációját. Kizárólag PC-re érkezik, a bejelentéshez csatolt képek alant láthatóak.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A GDC 2010 rendezvényen nem csak a széles körben ismert csapatok, hanem néhány egzotikus résztvevő is feltűnt. Ezek közé sorolhatjuk a nálunk nem túl ismert koreai Nexon csapatát is. Ők elsősorban - mint a legtöbb kiadó a távol-keleti országban - MMORPG-k fejlesztésével, istápolásával foglalkoznak, nem is oly kevés sikerrel. Az egyik jelenleg is futó népszerű termékük a Mabinogi Heroes névre hallgat, és a koreai játékosokat már meghódította, noha mindössze idén január végén hozták ki. Az arrafelé működő kiadók "jó" szokásához híven egyelőre csak koreai szerverek üzemelnek, ám ez hamarosan megváltozik, és Amerika is bekapcsolódik a vérkeringésbe.
shade
15 éve, 10 hónapja és 1 heteJaj ez igen komolya lehet és mmorpghez képest marhajól néz ki. Kár hogy amerikába jön nem európába és biztos havidíjas lesz. 🙁
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 heteNexon cuccok eddig tudtommal mind ingyenes volt.
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 napjanagyon jól néz ki
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteMost komolyan nem jön ki Európában?😕😕
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 6 napjaNexon a leg Eu ellenes kiadó:@ Amit kiad az Csak Amcsiba jó-.- Ahogy majd ez is
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 4 napjane aggódjatok euba is jön nemsoká
vindictus.nexoneu.com
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteJön EU ba is ez már biztos..csak várni kell még h ideérjen🙁
vendeg
15 éve, 3 hete és 3 napjahát addig is ottvan a Divine Souls(abban is lehet püfölni az egér bal gombját) ha másra nem gyakorlásra jó😄
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 hetehol lehet leszedni????😛