A Lost Planet 2-t első körben Xbox 360 exkluzívként jelentették be pár hónappal korábban, – egészen pontosan februárban – Jun Takeuchi-ék, majd jöttek a biztató, multiplatformosodási jelek, mostanra pedig már PlayStation 3-ra, valamint PC-re is várjuk az árkád jellegű shooter második epizódját. A jég birodalma megtört, a hó levonult a tájról, tíz évvel az első részben történtek után a terep drasztikusan átalakul. A játékmenet lényegében viszont mit sem változik, lövöldözünk nem keveset, epikus boss harcokat vívunk óriás bestiákkal, és persze masszívan páncélozott mechákkal erősítjük időnként meg az életet jelentő tűzerőt. Pontos megjelenési dátum továbbra sem ismert, 2010 első felére esedékes érkezése. A friss képek felsorakoztak a mai vizitre…
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pörögnek az események San Diego-ban, ugyanis éppen a napokban zajlik a neves Comic-Con rendezvény, ahonnan érkeznek hírek és látnivalók játékokkal kapcsolatosan is, nem egy kizárólag képregényparádét kell elképzelniük mindazoknak, akik számára ismeretlen az évenként megrendezésre kerülő felhajtás. Számos játékipari kiállító villogtatja meg itt portékáit, többek között például a Capcom, akik a jövőre megjelenő Lost Planet 2-ről mutattak friss képeket.