"A Simsek világában Simlish nyelven beszélnek, így ezen a nyelven énekeltem fel a dalt" – kezdte a fiatal énekesnő. "Leginkább valamelyik szláv nyelvhez tudnám hasonlítani ezt a halandzsa nyelvet, hiszen rengeteg mássalhangzót használ egy szóban. Bevallom, angolul sokkal könnyebben felénekeltem, erre azért ráment pár éjszakám, mire tökéletesítettem a kiejtést."
Lola napokig el sem hitte, hogy őt kérték fel az új játék főcímdalának feléneklésére, hiszen így a lehető legtöbb családhoz juthat el hangja, amit csak elképzelhetett magának. The Sims 2 Nagyvárosi élet eddig nem tapasztalt izgalmakat és élményeket kínál elővárosi otthonukból zsúfolt belvárosi lakóházakba költöző simjeid számára. Teremts számukra új otthont egy divatosan felújított műteremlakásban, egy vérbeli agglegény-odúban vagy egy felhőkarcoló tetején terpeszkedő luxuslakosztályban, ahol saját inast is tarthatnak. A lakótársak közelsége számos új lehetőséggel és meglepetéssel kecsegtet. A játék történetében először egyszerre több háztartást is irányíthatsz, így jószomszédi viszonyt ápoló vagy konokul acsarkodó simjeid szívderítő és kínos helyzetek sokaságát élhetik át. A megfelelő szociális kapcsolatok kiépítése révén előmozdíthatják karrierjüket, kezelhetik magánéleti problémáikat, s akár az igaz szerelmet is megtalálhatják a folyosó végi ajtó mögött!
lac
17 éve, 4 hónapja és 1 heteBefutnak a magyarok😄
marco
17 éve, 4 hónapja és 1 heteCsak halkan jegyzem meg, a hablatyolós Simlish nyelven sokkal jobban hangzik ez a „Mozdulj már” dal, mint az eredeti magyar szöveggel. Illik a játékhoz.😉
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 5 napjanagyon jo ha te csinalod sri sarolta becserol😛🙂
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetelola szeretrek
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 napjakovócsovics fruzsina rakonzai viktor lola kovics fruzsina love😄😎😉😄😎🙂😛😉
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 heteeleg furi!!!!😉😛😮🙁🙂😎😕😄
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 heteugyes vagy Lola!😉
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 hetenagyon ugyi vagy Lola!!!!😎😉
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 heterakonczai viktor rály viktor zca 😄😄
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 hetelady gaga 😄😄
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 hetefekete dávid 😄
vendeg
16 éve, 3 hete és 6 napjanagyon ügyi vagy lola!!!!!!!!!!!!😎
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 4 hetelola😎😄😉jusztina lola
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 heteszia lola szeretlek téged szeretleka leg joban émár volta ma kon certen🙁😛😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 heteszia lola mizujjs? veled ha számitunk neked akor eljössz hozzánk bp pestujhelyi út 66 gergő utca egy nagyon nagy ház😛😛😛😛😛😛😛😛😛