Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Paradox Interactive hivatalosan is bejelentette, hogy a Lionheart: King's Crusade egy kis névváltoztatáson esett át és mostantól The King's Crusade címen lelhető fel a boltok polcain. A kiadó nem csak ezzel a hírrel lepte meg a felhasználókat, ugyanis közölte, hogy a program hamarosan két új expanzióval fog bővülni. Az első kiegészítő, név szerint az Arabian Nights idén február 8-án fog debütálni, a második pedig a Teutonic Knights nevet viseli, ennek a kiegészítőnek még nem árulták el a készítők a pontos megjelenési dátumát.
Az Arabian Nights a szaracén erőkre összpontosít, a Teutonic Knights-ban pedig a német lovagrend lesz a középpontban. A Lionheart: Kings Crusade az 1189-1192 közötti esztendőbe kalauzolja el a felhasználókat, mégpedig Oroszlánszívű Richárd uralkodásának idejébe. A Neocore Games fejlesztésében készült produktumban epikus ütközetekben vehetünk részt, fejleszthetjük seregünket, sőt, még a történelmet is átírhatjuk, ha elég szemfülesek vagyunk. A szoftverben két egyjátékos kampányt játszhatunk végig, név szerint a Crusader-t és a Saracen-t, az egyikben a keresztes lovagokkal, a másikban pedig a szaracénokkal harcolhatunk.
ajstyles
15 éve, 1 hete és 3 napjanekem nem jött be😖