Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha már a fejlesztői videóknál tartunk, akkor érdemes egy pillantást vetni a Lionhead által kiadott Fable 3 Developer Diary-ra is, hiszen ez sem egy mindennapi mozgóképanyag. A fejlesztőcsapattól már megszokhattuk, hogy rengeteg ilyen videóval kedveskednek a közönségnek, hiszen a Fable 2-ből is megannyi ilyen anyag látott napvilágot a játék készítésének ideje alatt. Molyneux úrtól már megszokhattuk, hogy szeret nagyot mondani, de az alább megtalálható videóban olyan dolgokat láthatunk, ami alapján visszatérhet a hitünk az úriember szavaiba.
A videóban magyarázatot kapunk arra, hogyan is működik a fegyvereink átváltozása, valamint láthatjuk azokat a szárnyakat is, amelyek a tetteink következtében jelennek meg hősünkön. Az eddigi Lionhead fejlesztői videókban viszonylag kevés jelenetet láthattunk a játékokból, de az átok ebben a videóban megszűnt, mivel rengeteg mozzanatot mutatnak meg nekünk a fejlesztőcsapat emberei a Fable III világából. Ami pedig a legfontosabb, hogy láthatjuk az arcokat, akik a játékon dolgoznak, s ismét meg kell állapítanunk, hogy olyan emberek dolgoznak a Fable harmadik részén, akik szívüket és lelküket is beleadják a fejlesztésbe.
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 hetehát még nem tecete meg a tecésemet majd meg látyuk hogy milesz belöle
shade
15 éve, 11 hónapja és 1 heteEzoszt aztan jól megaszondtad.
shade
15 éve, 11 hónapja és 1 heteMég mindíg nemhiszem el, hogy nemadják ki a második rész-t pc-re. Pedig ha most kiadnák abból csak nyereség lenne, mert konzolra már nagyon kevesen veszimk szerintem, de ha kiadnák pc-re vennék (máramennyire) és csak nyereség lehetne.