Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A számítógépes segédprogramok sora az elmúlt napok folyamán újabb hasznos, friss verzióra lépett taggal gyarapodott, mégpedig ezúttal a Piriform fejlesztőcsapatának köszönhetően, mivel bejelentették a Recuva névre keresztelt programjuknak legújabb kiadását, ami a változtatások eredményeként immár az 1.47.948-as számozást viseli. Aki esetleg nem ismerné, a Recuva egy a Microsoft Windows operációs rendszerekre kihegyezett ingyenes alkalmazás, aminek segítségével könnyedén visszaállíthatóak a számítógépen tárolt és véletlenül törölt, vagy rendszerhiba miatt megsérült fájlok, de emellett a kártevők miatt használhatatlanná vált állományok helyreállítása sem jelent számára gondot.
A most bejelentett kiadás is természetesen átesett az immár kötelezőnek mondható hibavadászaton, ám a fejlesztőcsapat a felszámolt bugok listáját ezúttal nem osztotta meg velünk. A program 1.47.948-as verziója már optimalizált memóriahasználattal dicsekedhet, de emellett még a VHD állományok létrehozása, valamint az eltávolítható meghajtók detektálása is sokat fejlődött.
Az újdonságok frontján többek között az átcsiszolt grafikus felület, illetve a Deep Scan mód esetében a fájltípus szűrés lehetősége sorakozik fel. A Recuva most elkészült 1.47.948-as kiadása már letölthető erre a linkre kattintva.
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 3 hetehasznos kis progi majd megnézem 😄