Az aktuális 3.96.1640 kiadásnál a fejlesztők elsősorban az eddig felfedezett hibák kijavítására fókuszáltak, de természetesen a motorháztető alatt azért néhány továbbcsiszolt funkció is felsorakozik. A különféle GPU-k közötti váltáskor jelentkező logófrissítési, illetve az ATi R6XX szériánál jelentkező órajel bugokkal a csapat sikeresen leszámolt, de ezeken kívül a CPU DTS hőmérséklet jelentésének problémája is megoldódott.
A GK1XX esetében továbbcsiszolták a hűtőrendszerről készült jelentését, és a program már az Intel Rapid Storage Technology, valamint az nVidia R3XX illesztőprogramokkal rendelkező konfigurációk esetében is továbbjavított működést kínál. Az Advanced Micro Devices Trinity rendszerhez továbbfejlesztett, míg az AMD Kaveri-hez előzetes támogatást nyújt az új kiadás, míg a kompatibilis eszközök listáján immár az nVidia legfrissebb GeForce GTX 670-es és GTX 690-es modelljei is feltűntek.
Az Asus G74Sx és G75VW gamer noteszgépeinél már pontosan nyomon követhető a ventilátorok fordulatszáma, a Biostar A75 és TZ77, valamint az MSI X79 sorozatnál pedig a szenzorok monitorozását frissítették a fejlesztők.
A HWiNFO32 és HWiNFO64 most bejelentett 3.96.1640-es verziója már letölthető az alábbi linken keresztül elérhető hivatalos honlapról, a „Download” szekcióban pedig a szoftver installálható (2,7 MB), illetve a telepítést nem igénylő, hordozható változata szerepel (2,2 MB).
xelosz
13 éve, 8 hónapja és 3 napjaNa az ilyen progikat szeretem töltöm is le
rdave
13 éve, 8 hónapja és 3 napjaEz a program hogy kerülte el eddig a figyelmem… azt hiszem ez leváltja nálam a AIDA64-et. 🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 napjaNálam is.🙂
neurotic
13 éve, 8 hónapja és 3 napjaKirály kis progi és ráadásul ingyenes. Én sem hallottam még róla, de ezek után azt hiszem néha jó hasznát fogom venni.