Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Novemberben elrajtol végre valahára a Darksiders 3, ennek apropóján pedig a Gunfire Games és a THQ Nordic párosa lerántotta a leplet arról, hogy mégis mik a tervek a megjelenés utáni időszakra DLC-k terén. Egészen konkrétan két kiegészítést ütemeztek be, az egyik a The Crucible névre hallgat, mely lehetőséget biztosít majd rá, hogy felvegyük a harcot a hullámokban érkező ellenfelekkel egy vadonatúj helyszínen, ahol természetesen új felszerelések és jutalmak várják majd a játékost.
A másik a Keepers of the Void, melyben Fury Serpent Holesba utazik, hogy egy ott strázsáló rosszarcút legyűrjön, természetesen itt is bőségesen lesznek friss jutalmak. Egyik DLC-hez sem közöltek még megjelenési dátumot, viszont a november 27-ei megjelenéshez közeledve egészen biztosan sor kerül erre is.
muki
7 éve, 3 hónapja és 1 heteHát ez a felhozatal pont nem fogott meg. De a játék várós!
golem
7 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem már kész is vannak… 😄
drthezeus
7 éve, 3 hónapja és 6 napjaMagára a játékra már nagyon kíváncsi vagyok, de ez a két DLC most valahogy nem talált be.
xelosz
7 éve, 3 hónapja és 3 napjaén akkor ha jól értelmezem meg kapom ezeket?
Deluxe edtiont vettem steamen 😄
már nagyon várom azt a november 27-et 😄