Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb szuperhősös MMO megjelenésére számíthatunk a jövőben a Gazillion srácainak köszönhetően, akik néhány órával ezelőtt közölték velünk, hogy Marvel Heroes címmel az ismert képregény-univerzum alapján készítik el legújabb alkotásukat, amelynek a béta tesztjeire a mai naptól fogva már bárki jelentkezhet. A tesztekre egyelőre még kérdéses, hogy mennyien kerülhetnek be, hiszen zárt bétáról van szó, de az illetékesek elmondása szerint igyekeznek majd a legtöbb embernek megadni a lehetőséget, hogy betekintést nyerjenek a játék korai változatába.
Ehhez nem kell mást tennünk, mint IDE kattintva regisztrálni magunkat a tesztekre, majd várni a virtuális postás csengetését, aki várhatóan a jó hírek mellett – így a béta kezdetének időpontjával – a béta kulcsunkat is szállítani fogja. Ti is mentek szuperhősködni?
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteEz only PC?😮
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteMár küldöm is a reget🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteSima ügy, jelentkezés leadva.🙂