Lego Indiana Jones 2: Mozgásban kockafejű Indy

2009. november 19.
4.4401
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hamarosan végre a boltok polcain köszönthetjük a LucasArts és a Traveller's Tales legújabb legosított alkotását, amely a Lego Indiana Jones második epizódja lesz.
 

Kockafejű Indy kalandjai tehát folytatódnak, hogy szinte az összes korosztály ismét belevethesse magát a játékos, ám mégis szórakoztató kalandokba, ráadásul úgy, hogy közben átéljük az eddig megjelent mind a négy film legismertebb jelenetét, aminek hála nem csak egy aranyos és elragadó élmény, hanem ismerős hangulat és innen-onnan összeollózott sztori is jellemezni fogja a produktumot.

Hogy biztos-e a siker? Szinte megkérdőjelezhetetlen, de aki hitetlenkedne benne, az nyugodtan vessen egy pillantást a mai napon befutott három gameplay videóra, amelyeken mozgás közben láthatjuk Indy új kalandjait. Felesleges bármit is előzetesen elmondani a mozgóképekről, hiszen nem csak azoknak jelent élményt a megtekintésük, akik már látták az Indy filmeket, hanem azoknak is, akik még nem, lévén a legosított Indiana Jones univerzum ismét képes elkápráztatni kicsiket és nagyokat egyaránt.

Az alkotás mindemellett a jelenleg is aktív, szinte összes platformra megérkezik, méghozzá napokon belül, tehát ha az alábbi játékból lopott jelenetek felkeltették az érdeklődésedet, akkor lassan elkezdhetsz nézelődni az alkotás után. De előbb a sokat emlegetett látnivalók! Íme:

#tv#

#tv2#

#tv3#
1 hozzászólás

Shade

16 éve, 8 hónapja és 22 napja

Hát ez borzalom. De a vége komoly volt. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja