Hozzátette, hogy a legújabb termékek kalózmásolatait sok esetben még azok hivatalos premierje előtt árusítani kezdték. A hatóságok azt is valószínűsítik, hogy a banda a feltört rendszerekből egyetemi és főiskolai szakdolgozatokat is ellopott, majd pénzért értékesítette azokat.

A szóvivő nem közölte a letartóztatottak pontos számát, csupán annyit mondott, hogy a főkolomposokat vették őrizetbe, illetve, hogy előzetesen több mint 100 személy ellen gyűjtöttek bizonyítékokat. Elmondta még, hogy habár az őrizetesek között vannak középiskolások is, mindannyian elmúltak 18 évesek, túlnyomó többségük pedig 20 év körüli.

Az Agence France Presse hírügynökség értesülése szerint az üggyel kapcsolatban más országokban, így az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Szlovákiában is sor került letartóztatásokra, ami a számítógépes kalózkodás kiterjedt, nemzetközi voltának újabb bizonyítéka. A lengyel bandavezérek egyébként, ha bűnösnek találják őket, akár 8 év börtönt is kaphatnak.