Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Korábban már tettek rá utalást a Techlandes srácok, hogy a Dying Light 2-t a megjelenése után még évekig szeretnék támogatni, azonban most Tymon Smektala vezető designer kicsit konkretizálta ezt a kijelentést. Emberünk egy interjú során úgy fogalmazott, hogy legalább 2024-ig egészen biztosan támogatni fogják az alkotást, hiszen az első felvonás mellett is négy évig tartottak ki, így a Dying Light 2-vel sem lesz különb a dolog. DLC-k, frissítések és mindenféle extra tartalom várható!
Várhatóan egyaránt fogunk kapni ingyenes tartalmi bővítményeket, valamint fizetős kontenteket, bár erről még hivatalos bejelentés nincs. Annyi biztos, hogy több stúdiótól szívesen látnánk azt a fajta mentalitást, amit a Techland prezentál…
hentes
6 éve, 3 hónapja és 6 napjaAz nem kevés idő.
direktor
6 éve, 3 hónapja és 6 napjaHelyes döntés, hosszútávú élmény lehet ha jön hozzá folyamatosan tartalom.
patrik94
6 éve, 3 hónapja és 6 napjaEz elég meggyőzően hangzik. 🙂
vape
6 éve, 3 hónapja és 6 napjaSzép terv, de ezek szerint nem nagyon terveznek folytatást. 😄
muki
6 éve, 3 hónapja és 6 napjaNem aprózzák el! 😄
warriorautobot
6 éve, 3 hónapja és 5 napjaMondjuk az elsőt is sokáig támogatták, szóval náluk el is hiszem hogy ezt is fogják.