Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google Stadia kapcsán bár már megannyi kérdést letisztáztak, ennek ellenére továbbra is a levegőben lógnak azok a bizonyos kérdőjelek a streaming platform körül, ám most ismételten lehúzhatunk egy tételt a rejtélyek listájáról. A Google ugyanis megerősítette, hogy nem lesznek a megvásárolható játékok olcsóbbak a Stadián, mint konzolokon, avagy ahogyan Phil Harrison, a Stadia-projekt vezetője fogalmazott a Eurogamernek:
Nem tudom, miért lennének olcsóbbak a játékok.
Harrison azzal indokolja a döntést, hogy lényegében több felületen nyúzhatjuk majd a játékainkat, ráadásul a játékok kiadói legalább annyira gyakorolnak hatást ebben a kérdésben, mint ők, így pontos árakról még nem igazán tud nyilatkozni. A szavai alapján akár arra is következtethetünk, hogy drágább árszabással is rajtolhatnak majd a Stadiás játékok, de ez még a jövő zenéje.
direktor
6 éve, 6 hónapja és 3 hete😄 Miért is lenne olcsóbb, hiszen nekik nem kell tárolni semmit, tök olcsón jutnak a játékhoz. Kell a nagy margin.
GameChannel User
6 éve, 6 hónapja és 3 heteAkkor majd játszok máson.. 😄
eltohn
6 éve, 6 hónapja és 3 heteHOGY MIVAAAAAAAN? 😄 😄 😄 😄 😄 😄 Ezek nagyon hülyék a guglinál esküszöm! 😄
muki
6 éve, 6 hónapja és 3 heteTalán azért kéne olcsóbbnak lenniük, mert ez csak streamelt szar baszki. 😄
hellblade
6 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn kajak azt hittem benne vannak a játékok az előfizetésbe! Szóval hogy olyasmi lesz mint a
„műholdas Tv”..vagy mint az X gamepass..
Semmi értelme így
„megvenni streamre” 😄 XD
marco
6 éve, 6 hónapja és 3 heteSzerintem sokan. 😄 Vagy valami nagy félreértés lesz itt, vagy kurvára fordítva ül a lovon a Google. 😄
De sajnos a legegyértelműbbnek azt látom hogy a havi előfizu levásárolható lesz majd – de lesz az is, meg ezek szerint a játékokért is sokat kell fizetni. Hülyék ezek, komolyan mondom. Ezzel szemben az Apple csinál egy havidíjas szolgáltatást, amiben minden játék ingyen van. Melyik fog jobban menni? Még akkor is ha ez utóbbiak mobilos játékok…
rdave
6 éve, 6 hónapja és 3 heteElőfizetés mellé jár rendszeresen „ingyen” játék, 4k felbontás és akciók, de az új játékokért külön kell fizetni. Előfizetés nélkül fullHD felbontásban játszhatsz és meg kell venni minden játékot, amit játszanál.
marco
6 éve, 6 hónapja és 3 heteOké ez megvan, nem is erről volt szó te fiú. 😄
warriorautobot
6 éve, 6 hónapja és 3 heteWut???
Akkor miért is fizessek elő?
Na most vesztette el az érdeklődésemet a Stadia!
hellblade
6 éve, 6 hónapja és 2 heteHát igen! 😄
Egyébként tényleg akkor látnám valamennyire(!) értelmét, ha olyan mint amilyennek hittük:
Egy előfizetés, és HASZNÁLHATSZ minden játékot ameddig tart az előfizetésed..
Mert így hogy megkell venni a játékot, így azért inkább megveszik az emberek a 3 bizonyított platform egyikére! 😄
marduk
6 éve, 6 hónapja és 2 heteNem a megvételével van a fő probléma, hanem azzal, hogy nem olcsóbb. Azért ha úgy működne, hogy előfizetsz és használhatsz minden elérhető játékot, annak két kimenete van:
a) becsődöl az egész
b) olyan drága lesz az előfizetés, hogy nem éri meg, ami valószínűleg a) ponthoz vezet vissza
Tőlem legyenek fizetősek a játékok, ha az alaptarifa nem drága és azért mégis olcsóbban elérhetőbbek a játékok azon a platformon mint konzolon, mert azért mégis. Vagy csak lehessen szimplán játékot bérelni belül, és akkor még olcsóbban.
hellblade
6 éve, 6 hónapja és 2 heteNem feltétlen lenne drága,mert ugye a google nek kellene megegyezni a játékkiadókkal hogy mindenkinek megérje..
Én csak azt mondom hogy
Úgy lenne értelme..
Mint egy HBO előfizetés, úgy nézne ki a történet..
Most felőlem írhatod hogy mégis megkelljen venni, szerintem ANNAK nincs semmi értelme, mert
ha pl az a cél, hogy vásároljak, nem fogok előfizetni! 😄
Vagy előfizetek vagy vásárlok..