Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Left 4 Dead 2 első komolyabb letölthető tartalma, a The Passing, már hosszú ideje készülődik a fejlesztők kezei között. Eredetileg márciusban kellett volna megjelennie, ám a stúdió különösebb kommentár nélkül eltolta a dátumot egy akkor még meg nem határozott időpontra. Szerencsére nem kellett sokat várnunk a pontosabb információ kihirdetéséig, ugyanis a csapat illetékes tagja most közölte a világgal, hogy a jövő hét folyamán telepíthetjük majd gépünkre a The Passing DLC-t. Amely azt a nagyszerű ötletet húzza meg, hogy az első rész karaktereit összehozza a második epizód túlélőivel, és ezzel együtt a két sztoriszálat is összeköti.
Emellett a bővítmény tartalmazni fog néhány új játékmódot, amelyek közül még egyet sem fedtek fel a Valve emberei, valamint új fegyvereket, új zombikat és a Witch nászruhába öltözött változatát. A DLC a hírek szerint ezúttal PC-n sem lesz ingyenes, 7 amerikai dollárt – felénk hasonló mennyiségű eurót – kérnek majd el érte, míg az Xbox 360-nal rendelkező vásárlóknak 560 MS pontjukba fog fájni az újabb nagy kaland. A személyi számítógépes verziót természetesen a Steamen találhatjuk majd meg, hogy pontosan melyik nap, az egyelőre kérdéses, így a következő héten viszonylag rendszeresen lesz érdemes figyelni a bolt főoldalát.