Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Destiny 2: Forsaken kapásból két frissítést is kap októberben, melyeket már részletezett is a Bungie, így megtudtuk, hogy a tonnányi balanszolás és bugfix mellett néhány nagyobb volumenű javítás is érkezik a csomagokkal. Az első patch október 16-án rajtol, a második pedig október 30-án, utóbbi pedig egy jelentősebb problémát is orvosol, miszerint a Malfeasance küldetésben ugyebár szükségünk van arra, hogy spawnoljon egy Ascendant Primeval Servitor, viszont eddig kifejezetten kis százaléknyi esély volt a megjelenésére.
Az update ennek a rátáját fogja jócskán megnövelni, ezáltal aki itt akadt el, az majd vélhetőleg gondtalanul tovább tud haladni ezek után, de lessétek meg a Bungie blogbejegyzését, ahol mindkét frissítés teljes tartalmát publikálták.
mordorer
7 éve, 3 hónapja és 1 heteEnnyi béna játékos van tényleg? 😮