Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi nappal leállította a Microsoft az Xbox Live Indie Games szekciójába való jelentkezést, sőt az egész programot kukázta úgy ahogy van. A döntés nem meglepő, többször volt már róla szó, hogy nem méltó helyen jelennek meg a kis stúdiók játékai, az AAA címek elnyomják azokat, és amikor az Xbox One az Xbox Live Indie Games nélkül mutatkozott be, már számolni lehetett vele, hogy a szolgáltatás nem sokáig marad fenn.
Természetesen aggodalomra semmi ok, hiszen az ID @ Xbox program továbbra is él, az indie játékok nem tűnnek el az Xbox játékok világából. A fenti döntés az Xbox 360 konzolokat érinti, az Xbox One továbbra is nyitott platform az indie stúdiók számára.
Az elkezdett játékok még befejezhetők és publikálhatók egy éven belül, azután maga a szolgáltatás sem lesz már megtalálható a rendszerben, de a megvásárolt játékok a játéklistából elérhetők maradnak.
muki
10 éve, 4 hónapja és 1 heteEgy pillanatra azért megijedtem. 🙂 Azt hittem ez a teljes indie leállást jelenti.
totyak
10 éve, 4 hónapja és 1 heteHa megoldható, hogy a megvásárolt játékok megmaradjanak, minek kellett ez a rendszer, ami most megszűnik? Miért nem voltak a játékok a többi között a store-ban és kész.
warriorautobot
10 éve, 4 hónapja és 1 heteBezzeg a PlayIT magazinban nem azt mondta a csaj hogy pár éven belül már játék se jön az Xbox360-ra. Most meg egy csomó játékot levesznek a kínálatából. Ennyit erről.
marco
10 éve, 4 hónapja és 1 heteAmikor bevezették a rendszerbe ezt a lehetőséget, még egész máshogy tekintettek az indie-re, gyakorlatilag egy zárt rendszer volt az Xbox Live, ahová csak a partnerek tehettek be játékokat. Ezért kellett egy külső platform az indie részére. Aztán ez változott, az id @ xbox épp ezért váltotta gyakorlatilag ezt.