Leállíthatták a PlayStation VR2 gyártását?

2024. március 19.
15.7001
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár a Sony egyelőre nem erősítette meg a híreket, a Bloomberg magazin belsős forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a japánok átmeneti jelleggel leállíthatták a PlayStation VR2 gyártását, aminek az oka elég egyértelmű.
 

Úgy tudni, hogy a kérdéses VR headset a PS5 konzolokkal ellentétben nem fogy túl nagy lendülettel, emiatt nagyobb készlet halmozódott fel belőle, amitől a kiadó egyszer szeretne megszabadulni, és majd utána döntenek arról, hogy mikor, illetve milyen ütemben indítják újra a termelést.

Utoljára egyébiránt tavaly hallottunk a PlayStation VR2 eladásairól, akkor úgy tudtuk, hogy több mint 600 ezer felett állnak a mutatók, és az első hardverhez mérten gyorsabban fogy a masina, de azóta nem tudni, hogy milyen ütemben alakultak a számok.
5 hozzászólás

Tommy

1 éve, 4 hónapja és 8 napja

Pedig az elején az volt a para, hogy nem tudják majd kiszolgálni az igényeket. meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 4 hónapja és 8 napja

Hát ez gyors volt. meglepett smiley

válasz erre

muki

1 éve, 4 hónapja és 8 napja

Az kellemetlen baszki. meglepett smiley Mondjuk tartalom kb nulla, ugyanez volt az első széria gondja is.

válasz erre

zender

1 éve, 4 hónapja és 8 napja

Szerintem a következő érára le is állnak vele. Ez az egész vr dolog kapufa.

válasz erre

Reichert Viktor

1 éve, 4 hónapja és 9 napja

Ennyi pénzért a kutyának sem kell. Játék hozzá semmi, az is milliókért. 4 nap után el is adtam. max 150000ft ér újonnan.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profilja