Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Feltételezhetően sokan mernének mérget venni arra, hogy az idei E3 kiállításon hivatalos bejelentést nyer a Mass Effect harmadik installációja, lévén nem csak mi, hanem a BioWare is nyílt titokként kezeli létezését. A csapat egyik megmondóembere, avagy Casey Hudson pedig most elhintette az első információkat vele kapcsolatban, méghozzá az Official Xbox Magazin kérdéseinek nyomására. Természetesen nem kell konkrétumokra gondolni, de azt már most biztosra vehetjük, hogy a második részben tapasztalt depresszív és darkos hangulat kissé módosulni fog a trilógia záró fejezetében.
Hudson ugyanis egyenesen lazábbnak, könnyedebbnek és humorosnak nevezte a Mass Effect 3-at, legalábbis annak egyes részeit, és bár fogalmunk sincsen, hogy ezek a fogalmak az egész játékot átszövik-e majd, mi reménykedünk benne, hogy a jellegzetes darkos hangulata megmarad a sorozatnak, és a záró epizód egy igazi 10/10-es befejezés lesz. Szerencsére a történet tényleges befejezéséről Casey annyit elárult még, hogy egy igazán epikus lezárásnak lehetünk részesei, amiben sok-sok sötétséget és humort is találni fogunk. Érdekes ellentétek ezek, nem igaz?
valko2
15 éve, 7 hónapja és 2 heteA mass efect egy biztos jatek a listamon, foleg yvonne strahovski miatt,l (chuck: d), orola mintaztak mirandat
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 2 heteNEkem is egyik kedvenc gamem
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteLazább és humorosabb? Hát nemkéne, én így is elaludtam játék közbe az elsőnél. 😄
dns
15 éve, 7 hónapja és 2 hete„…sok-sok sötétséget és humort is találni fogunk. Érdekes ellentétek ezek, nem igaz?”
Azért nagyon is jól működhet a kettő együtt, mint pl. anno a Birodalom visszavágban😉
snoopworld
15 éve, 7 hónapja és 2 heteeddig is nagy volt kíváncsi leszek rá
skyman
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHát ez majd kiderül, hogy bejelentésre kerül-e vagy mégsem😄
A humor az jöhet, viszont inkább pörgösebb legyen mint laza😄
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHumor jöhet… Igen, érdekes ellentétek. Hát na, humor a sötétben… 😄