Közvetlen folytatása lesz az Elder Scrolls V az Oblivion-nak

2010. november 24.
2.0841
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Elder Scrolls-sorozat újabb darabjáért a Bethesa brigádját számtalan kérdés érheti nap, mint nap, azonban a srácok egyelőre jól elvannak a Fallout-szériával, amelyhez éppen néhány nappal ezelőtt érkezett folytatás, méghozzá az Obsidian csapatától.
 

A Bethesda így erőit a legtöbb forrás szerint a fantasy szerepjáték franchise újabb tagjának szentelte az utóbbi időben, erről tanúskodik a dán Eurogamer egy riportja is, amelyből belsős forrásokra hivatkozva kiderül, hogy hamarosan lelepleződhet a hónapok óta pletykált projekt.

Természetesen semmiféle konkrétumot és egyebeket nem hozott nyilvánosságra a magazin, így tulajdonképpen egy múltbéli áttekintésen kívül megtudtuk azt, amit eddig is, illetőleg egy ehhez kapcsolódó vadonatúj információt, amit egyelőre még ne tessék hivatalosnak tekintetni, ugyanakkor az Eurogamer úgy tudja, hogy az ötödik Elder Scrolls biztosan az Oblivion közvetlen folytatása lesz, tehát nem egy MMO, mint ahogyan azt korábban pletykálták. Ha nem így lenne, mi akkor is örülnék a folytatásnak, amit reméljük valóban hamarosan bejelent a Bethesda. Már nagyon itt lenne az ideje!
2 hozzászólás

Shade

14 éve, 11 hónapja és 5 napja

Baz és én még mindig nem tudtam ki vinni, mindig meg akadok valami hiba miatt.

válasz erre

Vendég

15 éve, 10 hónapja és 1 napja

jó lenne

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja