Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogyan azt múltkor megígérték, a BioWare két fejlesztője, Michael Gamble és Ben Irving kicsit részletesebben is bemutatták az Anthemet, akik egy körülbelül 45 perces streamben demonstrálták a játékot a nagyérdemű számára. A szoftver több aspektusát is érintették a közvetítés alatt, ezáltal megleshetjük ismételten a harcot, kicsit a repkedés és az úszás is reflektorfénybe kerül, illetve a stream alatt több kérdést is megválaszoltak, amit a nézők tettek fel számukra, így sikerült egy egészen informatív adást összedobniuk a srácoknak.
Most már azért nem ártana, ha a BioWare kicsit tüzetesebben is megmutatná a játékot, és ráfeküdne arra, hogy milyen is lesz majd az Anthem, hiszen ez a videó többnyire olyan dolgokat mutat, amiket már eddig is tudtunk, vagy éppenséggel olyanokat, amik annyira nem érdekesek.
Bár még pár hónap van a megjelenésig, érdemes lenne minél előbb meggyőzniük az embereket, hogy miért is érné meg beruházni a játékukra.
fighterlaci
7 éve, 2 hónapja és 1 heteMost már biztos hogy ez nem az én játékom lesz…
direktor
7 éve, 2 hónapja és 1 heteHát ez így kb tök unalmas.
mordorer
7 éve, 2 hónapja és 1 heteNálam ez a játék most vérzett el. Nagyon nem jön át.
totyak
7 éve, 2 hónapja és 1 heteA világ nagyon látványos, amiben játszódik, de amúgy nem látok benne semmi csábítót. Eleinte nyilván lesz egy masszív tábora, de szerintem hamar bundleba kerül.
smadi1968
7 éve, 2 hónapja és 1 hetePedig Én meg ezt várom mint a „Messiást”!!!!!!