Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Akármilyen fanatizmussal is tekintünk egy-egy platformra, azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy a PC egyik komoly előnye az MMO stílus, amelynek egyelőre még nem sikerült komoly teret hódítania magának konzolokon. Hangsúlyos azonban, hogy csak egyelőre, hiszen ahogyan a számítógépek, úgy a játékgépek is egyre nagyobb arányban csatlakoznak az internethez, és csak idő kérdése, hogy ezeken a rendszereken is meginduljon a nagy MMO-mánia. Ehhez azonban játékok kellenek, olyan alkotások, amelyek eljutnak konzolra is!
A Twisted Pixel fejlesztőcsapata éppen egy ilyen programon munkálkodik a háttérben, erről árulkodik legalábbis hivatalos honlapjuk legfisebb bejegyzése, amelyből tisztán kivehető, hogy az NBA Ballers, a Blitz The League II, a The Maw, illetve a Splosion Man fejlesztői egy konzolos MMO-n munkálkodnak, ráadásul nem más, mint a Turbine megbízásának eleget téve. Természetesen halvány lila gőzünk sincs arról, hogy mi lehet a rejtélyes, kizárólag konzolra készülő alkotás mögött, de amint megtudjuk, azt közölni fogjuk veletek is.
skyman
15 éve, 6 hónapja és 3 heteHát igen az tény, hogy csak akkor lehet valamit eladni ha az a valami már megvan😄
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 3 heteKíváncsian várom…
A Twisted Pixelről meg hirtelen a Twisted Sister jutott eszembe… 😄