Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az SSD-k piaca manapság már abszolút hétköznapi terület, szinte minden PC-s felhasználó tudja, hogy a rendszer gyorsításához mindenképpen szükség van egy SSD-re is a nagy tárhelyet biztosító HDD mellett. A külső megoldások azonban még mindig nem igazán elterjedtek, hiszen jóval drágábbak és csak kevesebben tudják igazán kihasználni őket. Az Adata nemrég bemutatta az SD600-as megoldását, mely nem mindennapi külseje mellett a széleskörű felhasználhatóságával hívja fel magára a figyelmet.
A mindössze 90 grammos újdonság ugyanis a számítógépek mellett támogatja az Xbox One és PlayStation 4 konzolokat, valamint az Android operációs rendszerrel rendelkező készülékek is egyből felismerik. A 256 és 512GB-os méretekben érkező újdonság 440MB/s olvasási és 430MB/s írási sebességre képes.
patrik94
8 éve, 10 hónapja és 1 heteAz úgy elég komoly! 😮
zender
8 éve, 10 hónapja és 1 heteNem rossz kütyü, árat inkább ne is akarjunk tudni? 😄
warriorautobot
8 éve, 10 hónapja és 1 heteJó lehet ezekről játszani konzolon is, de az ára az egy fél konzol lesz kb? 😄
totyak
8 éve, 10 hónapja és 1 heteNem tudom, hogy gyorsul e annyit tőle a konzol, mint amennyivel többe kerül az ssd, mint egy hdd.