Persze az lenne a baj, ha nem így lenne, és Bilson feltehetően nem is fog csalódni a megjelenést követően, mert nem tűzött ki elérhetetlen álmokat maga elé. Ő ugyanis saját bevallása szerint már annak örülne, ha a Dark Millennium Online-t legalább egy millió játékos játszaná a megjelenést követően. Danny megjegyezte, hogy ő egy igazi hardcore MMO játékos, imádja például a World of Warcraft-ot, amit állítása szerint jelenleg 14 millió fanatikus űz nap mint nap. Úriemberünk pedig komolyan hisz abban, hogy legalább egy millió főt át tudnak majd csábítani saját alkotásuk szervereire is, mert szerinte egy mestermű készülődik náluk, olyan lehetőségekkel, amelyek más MMO-kban nincsenek, vagy nagyon ritkák. Így például három másik játékossal beülhetünk majd egy tankba, és elindulhatunk együtt osztani az ellent. Szerintetek sikerült a THQ-nak 1 millió játékost összeszednie a Dark Millennium Online-hoz? Szerintünk ennek a többszöröse is meglesz….