Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várható volt, hogy ebben a formában - főleg a The Secret World befejezésével - a Funcom nem lesz képes azzal a struktúrával tovább működni, mint korábban hosszú évekig, hiszen a nagy létszámú csapat egy része az említett projekt végéhez érvén feleslegessé vált. Így már vártuk, hogy a Funcom mikor jelenti be hivatalosan is a pletyka szinten már korábban felmerült leépítéseket, amelyek állítólagosan nem csak egyetlen irodát, hanem a világszerte megtalálható összes Funcom stúdiót érintette.
A hivatalos bejelentés értelmében a leépítések augusztus 10. magasságában történtek meg, és bár pontos számokat nem osztottak meg velünk az illetékesek, állításuk szerint a Funcom cég teljes létszámát tekintve nagyjából egy 50 százalékos elbocsájtásról beszélhetünk.
A cég szerint a leépítések elsősorban gazdasági okokból következtek be, illetve váltak szükségessé, de bizonyára az is közrejátszott, hogy a múltban egyetlen komolyabb sikert elért videojátékot sem tudott a boltok polcaira küldeni a Funcom, ha csak a képünkön is látható The Secret World nem viszi valamire a jövőben.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMindenhol mennek a kirugdosások. De 50% baromi sok.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteHát ez azért kemény eléggé.😮
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 hetekar ertuk azert remelem nem oszlanak fel
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNa ezek is… Mindenki megszűnik lassan? Másik vezió hogy megveszi EA.
braddock
13 éve, 4 hónapja és 3 heteEgyet értek hogy ez sok!