Történt ugyanis, hogy közeledve az E3 kiállításhoz, a cégek igyekeznek csőre tölteni a látnivalókat és az információkat bejelentett, illetve még ismeretlen alkotásaikhoz. Éppen ezt tette a THQ és a Relic is, azonban egy műhiba miatt a Company of Heroes Online bemutatkozó videója elszabadult, és nagyon gyorsan körbejárta a világhálót. Mi szélsebesen lementettük nektek – mielőtt még törlésre került volna – és most az alábbiakban magatok is megtekinthetitek, hogy mire is gondolt a THQ, amikor MMORTS-ként képzelte el a Company of Heroest. A mozgókép alapján ugyanakkor tisztán látszik, hogy egy ingyenes formulában szeretnék a közönség elé tárni a készterméket, méghozzá az idén szeptemberben. Hogy mindebből honnan következtethetünk arra, hogy nyugaton is elérhető lesz a játék? Csak abból, hogy ha nem így lenne, akkor vajon mit keres egy elsődlegesen nyugatnak szánt expón?
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Valamivel több, mint egy esztendővel ezelőtt a Company of Heroes fanatikusok milliói hullattak örömkönnyeket egy időben, amikor kiderült, hogy a THQ egy MMORTS-t készít kedvenc második világháborús stratégiájukból, majd a boldogsághormonok termelése egészen addig tartott, amíg meg nem tudtuk, hogy egyelőre csak az ázsiai piacra tervezik a készterméket. Ez az álláspont azóta is érvényes, ám most felvillant a remény, hogy nyugatra is elkészülhet a Company of Heroes Online.
skyman
15 éve, 7 hónapja és 2 heteHár ezek az elszabadult videok. 😄 Igy szokott ez lenni általában😄
Jó játék, nagy hiba lenne ha itt, Nyugaton nem jelenne meg.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 2 heteEddig miért nem jelent meg? Nem értem miért nem adták ki ezelőtt. Több hasznot húznának, mint hogy nem adják ki. Vagy csak nem szeretik a nyugatot. De eljött az ideje ennek is😄