Most viszont a PlayStation Game Size-nak köszönhetően megtudtuk, hogy elméletileg jövő tavasszal, legkorábban 2023 február végén, március elején fog megjelenni a folytatás, a Star Wars Jedi: Survivor. Természetesen ez nem kőbe vésett megjelenési dátum, a játékipar jelenlegi állapotát ismerve csúszások bármikor előfordulhatnak.

A történet öt évvel az előző rész cselekménye után játszódik, főhősünknek, Calnek pedig továbbra sem egyszerű az élete, hiszen a kevés, még életben lévő jedik egyike, akit galaxis-szerte keres a Birodalom, ebből kifolyólag sith inkvizítorok és rohamosztagosok hadával kell majd megküzdenie. Persze nem lesz egyedül a harcban, a korábbi részek ikonikus szereplői is visszatérnek majd a a Star Wars Jedi: Survivorban, ami PC, PlayStation 5 és Xbox Series X|S platformokon fog megjelenni.