Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft még áprilisban jelentette be, hogy közeli terveik között szerepel, hogy az Xbox One-t el kezdjék árusítani a kínai piacon, ami a kínai BesTV tartalomszolgáltató való kapcsolata miatt lehetséges. Most a Microsoft Kína harmadik legnagyobb telekommunikációs cégével, a China Telecom Corppal társult, hogy megkezdje az Xbox One eladását a kínai piacon.
A Reuters jelentése szerint a China Telecom 30 millió vásárlója tudja majd megvásárolni a konzolt egy egyedi szerződéssel, ugyanakkor a viszonteladóknál is elérhető lesz majd mindenki számára. Ez az első olyan külföldi konzol, amit Kínában eladnak a 14 éves tiltás után.
A sanghaji kormány a konzolos játékok számára útmutatót is írt, amelynek pontjait be kell tartani, hogy az adott játékot elfogadják a Kínában való árusításhoz. Az Xbox One még 26 másik ország piacán jelenik meg 2014 szeptemberében.
totyak
11 éve, 5 hónapja és 3 heteTalán ez a helyzet most kicsit fellendíti a gépek eladását.
mordorer
11 éve, 5 hónapja és 3 heteSok sikert nekik! Kíváncsi leszek a végeredményre.
ronalddo
11 éve, 5 hónapja és 3 heteKi uralja amúgy azt a piacot konzolban?
rdave
11 éve, 5 hónapja és 3 heteErre én is kíváncsi leszek. Ennyi idő után vajon mennyire érdekli őket és hogyan viszonyulnak hozzá.
Ronalddo: Valószínűleg senki. A nagyobb konzolgyártók ki vannak tiltva. Sok vacak másolat és kisebb akármik vannak maximum.
Arra fele elvileg a PC(-s MMORPG) megy nagyon.