A Sony üzleti okokra hivatkozva jövő februárra tolta a megjelenést, ezzel további értékes hónapokkal ajándékozta meg a fejlesztőket. A japán elektronikai óriás konzolos divíziója nem szívesen látott volna annyi exkluzív shooter-t egy időben a piacon tolongani, így elhalasztotta a megjelentetését.
Sokakat érintett ez érzékenyen, de azért valljuk be férfiasan, hogy jól jött nekik ez az ölükbe pottyant plusz fél esztendő. Addig is tovább csiszolhatják a gyémántot kedvükre. Idén a Resistance 2-n lesz a PlayStation 3-as tábor szeme, valamint az újabb SOCOM-tól is sokat várnak a Sony-nál a lövöldés kategóriában. Nem sok hírrel jelentkeznek a Guerilla-s fiúk, ám néhanapján előhozakodnak néhány újabb szemetgyönyörködtető screenshot-tal.
Amit legutóbb megtudtunk, az az volt, hogy bevallottan 4.5 magot sikerült munkára bírniuk a rendelkezésükre álló 6-ból, továbbá az is kiderült a közelmúltban, hogy szívesen cserélnek tapasztalatot más, PlayStation 3-ra fejlesztő stúdiókkal, mint például az Insomniac-kal. Minden tudásukra szükség lesz, hogy kihozzák az áhított maximumot a bitang erős, ám nem éppen kezesbárányként viselkedő hardverből. Újabb ízelítő következik abból, hogy ez mennyire sikerült nekik ezidáig. Tekintsétek meg a legfrissebb vegyesvágottat.