Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kickstarter kampányt indítottak a fejlesztők a Clock Tower szellemi örököseként meghatározott Night Cry horrorjáték elkészítéséhez, ami ennek megfelelően már nem csak PS Vitára és mobilokra jelenhet majd meg. A kampány ugyanis kiköti, hogy amennyiben a rajongók összekalapoznak rá 300 ezer dollárt - amiből jelenleg még csak alig 25 ezer jött össze -, akkor a fejlesztők garantáltan elkészítik majd számítógépekre is a legendás horrorjáték feltámasztását.
A Night Cry minőségéről egyébiránt többek között olyan legendás fejlesztők gondoskodnak majd, mint Takashi Shimizu, akinek a nevét korábban a Silent Hill-sorozattal tudtuk összemosni.
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 11 hónapja és 3 heteSosem értettem, hogyan képzelik azt hogy házalnak képek és minimális gameplay nélkül.
300k meg rengeteg. Túl sokra tartják magukat, nem lepődnék meg ha nem jönne össze!
Mindenesetre kíváncsian várom mi lesz belőle!
zender
10 éve, 11 hónapja és 3 heteTeljesen egyetértek. Vérszemet kaptak és próbálják kisajtolni a maximumot. De ehhez előbb villantani kéne…
totyak
10 éve, 11 hónapja és 3 heteAz az igazság, hogy a pár kiadott kép alapján nem szép a játék. Mondjuk én pont nem grafika alapján ítélek, csak tényleg valami komolyabb anyagot mutathatnának, ahogy előttem írták.