Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PCI szabványokat kezelő csoport kiadta a PCI 3.0-t, ami a harmadik főbb frissítése a 12 éve létrehozott csatolófelületnek, a mostani változat szabályozza a PCI-X, Mini PCI és Low Profile PCI megoldásokat, felszámolja az 5-voltos csatlakozófeszültséget, ám nem érinti az Intel támogatásával létrehozott PCI Expresst. A legfontosabb változás a nullák és egyesek küldéséért felelős Peripheral Components Interconnect (PCI) digitális csatolófelület feszültségértékének szabványosítása 3,3 voltban.
Ezzel a lépéssel a PCI tulajdonképpen önmagát cáfolja meg, mivel 1992-ben a PCI 1.0 még 5 voltot írt elő. Ez akkor jó döntésnek tűnt, ám a valóság rácáfolt erre a megoldásra, úgyhogy a PCI 2.0-ba már belefoglalták a 3,3-voltos megoldást is. Ez utóbbi átütő siker lett, és az 5-voltos kártyák évek alatt gyakorlatilag eltűntek a piacról, így a 3.0-s változat ebben a tekintetben tulajdonképpen a kialakult helyzet hivatalos rögzítése.
italianman
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAkkoriban biztos nagy dolognak számíthatott. Főleg 12 év után.