Kétszázmillió Eurós veszteségek az Atari-nál

2009. május 29.
1.8931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Az Atari továbbra sincs jó passzban, legfrissebb financiális helyzetjelentésükből kiderült, hogy a mögöttük álló üzleti esztendőben kemény 226.1 millió Eurós (317 millió Dollár) veszteséget könyvelhettek el, ami nem aprópénz, még egy ilyen óriás kiadónál sem, mint az egykoron szebb napokat megélt, Nolan Bushnell alapította vállalkozás.
 

A Tavalyi veszteségük ennél jóval szerényebb volt, akkor 51.1 millió Eurót (71 millió Dollár) mínuszoltak a kiadó számlájáról.

A kiadó anyacége, az Infogrames úgy döntött, hogy centralizálja a nevet és az egész mamut vállalkozás Atari néven fut majd a jövőben. Komoly változásként élték meg, hogy kivonultak az európai piacról és Amerikára összpontosítanak majd, ennek egyik következménye volt, hogy a Ghostbusters kiadási jogait a Sony vette át a PAL-os régióban, ők hozzák ki saját gépeikre a Terminal Reality filmes témájú adaptációját. Közben Phil Harrison lemondott - vagy menesztették - elnöki posztjáról, mint arról korábban beszámoltunk a mai nap folyamán, az egykori Sony Worldwide Studios nagyfejes nem távozik a cégtől, de csak mint non-executive direktor tevékenykedik az Atari zászlaja alatt.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja