A Turn 10 bravúros külsőt és minden jel szerint tartalmat dolgozott össze a Forza 3-nak, kellett is az erősítés, hiszen a másik oldalon, Kazunori Yamauchi-ék sem adják könnyen magukat és mivel csak kevés igazán profi szintű versenyszimuláció érkezik konzolokra, meghatározó, hogy az a pár mennyire eltalált alkotás.
A nagy előd, a Forza 2 is szép kritikákat zsebelt a szaksajtótól, az első kurrens generációs epizód viszont csak a kezdet volt, van még erő a vasban és kitartás a fiúkban, hogy alaposan odaverjenek neki. Két lemez, irdatlan mennyiségű tartalommal. Több mint négyszáz autó szerepel majd a műben, több mint ötven gyártó istállóiból, és a pályák száma is átlépi a százat, utóbbi nyilván trükkös adat, mert nem ennyi egyedi pálya lesz nyilván, hanem a különféle útszakasz variánsokkal jön ki a brutális végeredmény. Aki látta a prezentációt, már jól tudja, hogy vétek lesz kihagynia.