A srácoknak nem több, mint összesen két hetük maradt, hogy vevőt, vagy befektetőt vadásszanak a cím számára, mert amennyiben ez a küldetés dugába dől, a két iroda bezárja kapuit. Craig Duncan, a newcastle-i stúdió vezetője elmondta, hogy minden tudásával és erejével azért küzd, hogy a csapat fennmaradhasson és előre haladhassanak a kijelölt úton tovább.

Craig Duncan állítása szerint mindenkinek tetszett az új játékuk bemutatója az E3 folyamán, mindenki szerette azt, de ami igazán ellenük dolgozik, az az időkeret, hiszen nehéz pillanatokat él át a piac befektetői és játékfejlesztői oldalon egyaránt. "Ha annyiszor százezer fontom lenne, ahányszor azt hallottam, hogy egy évvel ezelőtt szívesen megvásároltunk volna titeket, akkor én magam vehetném meg most a stúdiót…" – nyilatkozta Craig Duncan.

Necessary Force Official Website