A rövidke nyilatkozat szerint a programban mindenki két karaktert irányíthat egyszerre, a harcrendszer pedig hasonló lesz a Monster Hunter-ben megismertekhez. Történetről és háttérkoncepcióról egyelőre nem szóltak a hírek, de a megemlített kasztok alapján feltételezzük, hogy valamiféle fantasy RPG készülődik a név alatt. A Tri-Ace másik friss bejelentése szintén hordozható masinára készül, de a Sony PSP helyett a Nintendo 3DS lett az exkluzív célplatform. A játék neve Labyrinth no Kanata (Beyond the Labyrinth) és érdekessége, hogy a Resonance of Fate direktora, Takayuki Suguro felügyelete mellett készülődik. Az alkotás egy úgynevezett dungeon-crawling RPG lesz, megjelenési dátummal és egyéb konkrétumokkal pedig még sajnos nem rendelkezik, de minden bizonnyal később várható a megjelenése, ez ugyanis 60 százalékos készültségi szinten van.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem aprózza el fejlesztésügyi dolgait a Star Ocean szeretett brigádja, avagy a Tri-Ace csapata, akik a mai napra virradóra nem kevesebb, mint két vadonatúj szerepjátékot jelentettek be a nagyvilág számára. Csapjunk is a lovak közé! Az első bejelentett mű címe a Frontier Gate lett, amely már 80 százalékban készen áll, megjelenésére pedig valamikor az év végén számíthatunk Japánban, tehát jövő nyár előtt a mi régiónkban is meg kell jelennie. A játék kizárólag PSP-re készül és erős többjátékos éllel lesz felruházva.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteA két legrosszabb, amit játékban el tudok képzelni. Japán gyártmány és szerepjáték (meg még ugye a stratégia).
rdave
12 éve, 5 hónapja és 1 hete😮 Ez gonosz volt. 😄 Stratégia miatt ne aggódj, azt nem nagyon csinálnak, de én szeretem a japán szerepjátékokat. 🙂
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteTudod, ez szigorúan magánvélemény. Elég baj lenne, ha mindenkinek mindenből ugyan az tetszene, mert akkor jó pár csaj parlagon maradna 😄