Erre senki nem számított, igaz egyelőre még csak a japán PC Watch írt róla, így egy jó adag kétellyel kell kezelnünk az információt, de úgy tűnik, hogy a Sony dolgozik a Playstation 4-en. Azért is furcsa ez, mert a japán konzolóriás azt mondta, a PS3 legalább tíz évig fogja szolgálni a játékosokat. A Sony most alternatívákat keres a Cell-processzor lecserélésére, hiszen hiába erős ez a része a gépnek, a játékfejlesztő cégek rendre megemlítik a Playstation 3 nehéz programozhatóságát.
Az egyik korai elképzelés szerint a Cell mellett az Intel Larrabee-jét is használták volna, ám ezt a lehetőséget végül elvetették a cég emberei. Másik megoldást jelenthet egy módosított Synergistic Processor Unit, amelyet többmagossá alakítanának át. A hiedelem szerint nem csupán a japán cég foglalkozik új konzollal, hiszen felmerült már a Wii HD verziójának ötlete, valamint a Microsoft-al kapcsolatban is azt gondoljuk, hogy készül valami abban a bizonyos boszorkánykonyhában. A PC Watch szerint egy új konzol létrehozása körülbelül 24 hónapig tart, így elképzelhető, hogy csak 2013-ban hallunk valamit a három cég következő generációs gépeiről. További spekulációk szerint handheld téren is zajlik a fejlesztés, így lehetséges, hogy a PSP2 hamarabb jelenik meg, mint a Playstation 4. Ezek egyelőre csak feltételezések, hiszen a japán oldalon kívül máshol nem olvashattunk róla, így egyelőre csak pletyka szinten kezelhetjük a hírt.