Júniusban érkezik a Mad Max játék!

2013. december 23.
2.7021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Egyre több pletyka lát napvilágot az Avalanche Studios háza tájáról a sokak által várt Mad Max-el kapcsolatban, de a 2013-as Gamescom óta nem kaptunk semmi konkrét információt a játékkal kapcsolatban.

Nos, biztos konkrétumról most sem tudunk beszámolni, de a korábbi pletykánál, miszerint 2014 áprilisában érkezik a stuff, egy valamivel kézzelfoghatóbb információ látott napvilágot.

Az egyik, magát meg nem nevezni kívánó nagykereskedő levelezéséből került ki egy dokumentum, amely azokat a címeket és dátumokat tartalmazza, amelyekből a kereskedők időben felkészülhetnek az érkező címekre, ezek alapján tudnak reklámfelületeket foglalni előre. Ebben a listában található a Mad Max is, méghozzá 5/31/2014 megjelöléssel, ami azt jelenti, a boltok raktárába ekkor kerülhet a játék.

Júniusban érkezik a Mad Max játék! - 2. kép

Bár ez a cím nem illeszkedik a "normális" megjelenési ütemezésekbe, hiszen a játékok általában csütörtökönként jelennek meg, a fenti dátum pedig szombat, már lehet belőle következtetni nagyjából az utcára kerülés dátumára.

Ha a fenti dátum igaz, kicsit több, mint fél évet kell várnunk a poszt-apoliptikus játékra, amely tehát 2014. május 31 után nem sokkal érkezik Xbox 360, PlayStation 3, Xbox One, PlayStation 4 és PC platformokra.
Mad Max-el kapcsolatban, de a 2013-as Gamescom óta nem kaptunk semmi konkrét információt a játékkal kapcsolatban.'>
5 hozzászólás

fantis6

11 éve, 10 hónapja és 5 napja

majd amikor megjelenik teszek vele egy próbát mosolygó smiley

válasz erre

totyak

12 éve, 4 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
"már lehet belőle következtetni nagyjából az utcára kerülés dátumára."

Ugye ezzel nem arra akartatok célozni, hogy a játék annyira vállalhatatlanul kaki lesz, hogy a megjelenés napján utcára kerülnek a fejlesztők? meglepett smiley
Naná, hogy nem arra. A hírben írva van, hogy a megadott dátum egy szombati nap, viszont a játékok meg általában csütörtökön jönnek. Tehát a szombatra rászámolsz 5 napot és vélhetően akkor kerül az "utcára", vagyis a játékosokhoz a játék.

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 11 napja

"már lehet belőle következtetni nagyjából az utcára kerülés dátumára."

Ugye ezzel nem arra akartatok célozni, hogy a játék annyira vállalhatatlanul kaki lesz, hogy a megjelenés napján utcára kerülnek a fejlesztők? meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 11 napja

Szerintem meg abból a generációból akik a Mad Max-et kultikusnak tartják, már valószínűleg többen meglett apukák (anyukák), akik nem potenciális hc játékosok. Ettől függetlenül gondolom sok fiatal ismeri azért a szériát, és a film remake is egy kedvező alkalom az esetleges újonan csatlakozóknak.
A Just Cause 2 remek játék volt, ha leszámítjuk az abszolút bugyuta történetét. Így bízom az Avalanche-ben, hogy jó produktum születik! A Fallout-nak is kissé béna a története, viszont a játék maga és a mellékszálak komoly mélységeket vonultattak fel. Ezzel szemben ezt a Mad Max játéktól nem merem elvárni, bár csalódjak kellemesen!

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 11 napja

Szerintem ha jól megcsinálják még a Fallout szériát is veri mert hatalmas kultusza van!

válasz erre
Mad Max
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja