Már az is kivált egyfajta kellemes hatást, hogy az úriember 3 monitoron tolja az alkotást, és ez az érzés akkor sem múlik el, amikor elkezdjük figyelni a történéseket a képernyőkön. Az első videóban egy csata szemtanúi lehetünk, ahol lézersugarak villannak, kisebb-nagyobb hadihajók csapnak össze a végtelen űr sötétjében. A második trailerben először egy hatalmas gépjárműben kalandozunk egy apró hajót terelgetve, majd feltűnik a címszereplő jumpgate egyik példánya, amelyen keresztülrepülve elérhetjük az űr távolabbi térségeit. Jelen esetben az alienek által megszállt területen bukkan fel a jármű, ahol a bíbor színek uralkodnak. Vajon ennek van valamilyen szerepe? Kiderül a végleges változatból, remélhetőleg még idén.