A lengyel Dark Point Games bejelentette, hogy július 29-én az Achilles: Survivor kilép az Early Access-ből, ráadásul a csatákat nem csak PC-n élhetjük majd át, hanem PS4-re, PS5-re, Xbox Onera és Xbox Series X|S-re is elhozzák, Switch-re pedig 2025 harmadik negyedévében várható. A mítoszokkal teletűzdelt bullet heavenben brutális harcba indulhatunk Hádész seregei ellen, ötvözve a pörgős akciót, a bázisépítést és a csapdakészítést, valamint a roguelite elemeket. Az alvilágból feltámadt és Hádész által elárult Akhilleuszként az elkárhozottak lázadását vezethetjük jól ismert helyeken, pl. Trója, Tartarosz.
Utunk során szentélyeket építhetünk és fegyverrel, valamint mágiával is irthatjuk az ellenségek hordáit, miközben hősünk egyre erősebb lesz és új képességeket oldhatunk fel. A fejlesztőcsapat hozzátette, miközben az 1.0 PC-s és konzolos megjelenésen dolgoznak, továbbra is figyelembe veszik a felhasználók visszajelzéseit, ahogy azt az Achilles: Legends Untold fejlesztése során is tették.
fighterlaci
6 hónapja, 1 hete és 6 órájaBejövős game!