Jövőre kell számítanunk egy Macross videojáték megjelenésére

2012. szeptember 24.
1.7751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Namco Bandai csapata a Tokyo Game Show keretein belül bejelentette, hogy a tervek szerint a jövő év folyamán már felkerülhet majd a boltok polcaira egy Macross videojáték, amelyet a fejlesztők szerepjátékos formában kívánnak megvalósítani a rajongók számára.

A nagy bejelentést a Namco Bandai vezetése mellett Haruka Chisuga ejtette meg, aki az idei esztendőben megnyerte a Miss Macross 30 versenyt is az expó keretein belül, amiért elénekelte az anime betétdalát.

Aki ugyanis nem tudná, a Macross egy sci-fi alapokon nyugvó, a románcokat és a fordulatokat egyáltalán nem mellőző anime franchise, amely az idei évben már a 30. életévében jár, tehát már akkor futott Japánban, amikor közülünk nagyon sokan még nem is éltünk.

Sajnos a Macross 30 munkacímen emlegetett videojátékról egyelőre még semmi konkrétumot sem tudtunk meg a rövidke, leginkább csak a figyelemfelkeltés céljából megejtett bejelentés keretein belül, de a sorozat rajongói minden bizonnyal így is repesnek az örömtől. Ti ismeritek a Macross-sorozatot? Örültök az adaptálásnak?
1 hozzászólás

totyak

12 éve, 9 hónapja és 11 napja

Lehet, hogy szerettek volna egy ilyen játékot, de tudomásom szerint eddig még nem jött. Persze van még idő az évből, még jöhet.

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
TGS 2012
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaManiac profilja