Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ethan Allen, a Microsoft béta tesztprogramjának résztvevője, illetve a "Hotfix" weboldal adminisztrátora megbízható értesülésekre hivatkozva azt állítja, hogy a Windows Vista még a jövő nyáron eljuthat a gyártókhoz. A konkrét dátum a bennfentes értesülés alapján július 25-e lenne. Allen szerint a lépés célja az, hogy a PC-gyártóknak legyen idejük a megfelelő hardverkonfigurációk kialakítására és tesztelésére úgy, hogy a Vista operációs rendszerű számítógépek már a 2006-os karácsonyi szezonra a boltokban legyenek.
A Microsoft részéről Michael Burk termékmenedzser hivatalosan nem erősítette meg az értesülést, csupán annyit közölt, hogy terveik szerint a következő generációs Windows szoftverű PC-k első nagyobb hulláma valóban a jövő november-decemberi bevásárló időszakban kerülne forgalomba.
Allen azt is tudni véli, hogy az operációs rendszer hivatalosan az idei év végére ígért „Beta 2” második béta tesztverziója 2005. december 16-án kerül kiadásra. Buck szerint ugyanakkor a konkrét dátum kijelölése még nem történt meg, előbb ugyanis szükség van a korábbi tesztváltozatokkal kapcsolatos tapasztalatok értékelésére, és az ebből adódó feladatok elvégzésére is.
Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
tardief88
12 éve, 5 hónapja és 2 heteBár dolgoztak volna inkább már a win7-en mikor erre pazarolták a drága időt.