A kizárólag személyi számítógépekre érkező programról azt eddig is tudtuk, hogy a jövő esztendő elején kíván megérkezni, ennél pontosabbat azonban biztos forrásból még csak nem is sejtettünk.
Az illetékesek viszont megosztották velünk, hogy Európában március 19-én, míg a tengerentúlon három nappal előbb, március 16-án kerülhetnek a boltokba az alkotás dobozkái. Ez azonban még nem minden, hiszen amellett, hogy megtudtuk az örömhírt, az Electronic Arts már előrendelhetővé is tette játékát, amelyhez így rengeteg bónuszt szerezhet meg az a fanatikus, aki jelenleg is biztos a dolgában.
Így többek között biztos belépőt kapunk a játék előzetes zárt bétájába, ahol 5 vs. 5 multiplayer csatákat élhetünk majd át, de megkapjuk ajándékba az új epizód eredeti soundtrackját is, amelyet a Londoni Filharmonikusok jegyeztek, de előrendelésünkkel egy exkluzív bónusz küldetéssel is gazdagabbak lehetünk, amely a program sztorijának előzményeibe enged bepillantást.
Az instrukciók tehát adottak, a Command & Conquer 4: Tiberian Twilight március 19-én jelenik meg Európában, ha pedig szeretnénk néhány kiváló ajándékot magunknak, akkor látogassunk el a hivatalos honlapra, ahol már stádiumban találkozhatunk vele.