Az úriember a jó hír mellett ismét megerősítette továbbá, hogy sok-sok DLC érkezik majd a második részhez, melyek közül a legtöbb ingyenes lesz, és kizárólag a Cerberus Network rendszerén lesznek beszerezhetők. Eddig utóbbiról keveset hallottunk, csak annyit tudunk róla, hogy a BioWare saját kis hálózata, amelynek segítségével nagyon könnyen csempész majd friss tartalmakat játékaikhoz, azonban a mai napon kiderült még egy nagyon fontos információ erről a rendszerről, mégpedig az, hogy használatbavétele előtt 15 dollárt kell kicsengetnünk az illetékeseknek, aminek következtében minden későbbi letölthető tartalom ingyen szivárog majd gépünkre. Hogy mindez működni fog-e, az majd kiderül, de ha a játékosok a letölthető tartalmakért sem szeretnek fizetni, kérdéses, vajon egy ilyen hálózat használatáért adnak-e ki pénzt a játék megvételén felül.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokaknak talán nem túl meglepő, hogy a mai napon ismét az elsők között szerepel a Mass Effect név, lévén tegnap is csak kétszer foglalkoztunk vele a Hírblock-ban, azonban ma is rögtön két apropóból került elő. Az egyik már rögtön a címből kivehető - igaz a másik is -, lévén az elkészült, és hamarosan a boltokba kerülő Mass Effect 2-t már biztosan követni fogja a harmadik epizód - amit később újabb és újabb részek, mint tegnap kiderült -, Casey Hudson, avagy a BioWare egyik elöljárója pedig elárulta nekünk, hogy a folytatásra nem kell majd sokat várnunk, szerinte ugyanis nagyjából 2011 végén, maximum 2012 elején számíthatunk Shepard történetének befejezésére. Boldogsághormonok mindenfelé...
shade
15 éve, 12 hónapja és 3 napjaHarmadik?! Milett a másodikkal?
maniac
15 éve, 12 hónapja és 3 napjaMi lenne, jövő héten megjelenik.🙂