Az EA megerősítette továbbá az új Need for Speed érkezését is, ami szintén jövő márciusig kerülhet a boltokba – ha minket kérdeztek, akkor idén ősszel -, amiről az EA azt nyilatkozta, hogy minden idők legizgalmasabb és legszebb alkotása lesz a sorozatból, amivel kapcsolatban a kinézet mellett az innovációra, az új ötletekre is komoly figyelmet szenteltek. Andrew Wilson kiemelte még, hogy az egyelőre cím nélküli alkotás minden eddiginél jobban épít majd a kooperatív online játékra, és sokkal jobban kötődni fog a korábbi NFS-részekhez, mint a Rivals tette azt.
A jelentésből természetesen hallottunk már a vélhetően ősszel érkező Star Wars Battlefront 2-ről is, ami minden eddiginél szebb jobb és nagyobb lesz új hősökkel, egyjátékos kampánnyal, sokkal több helyszínnel, és többféle Star Wars érából válogatva. A játékot a DICE, a Motive és a Criterion közösen készítik, akik újabb játékmódokon is dolgoznak a háttérben.
Az EA persze összesített is egy kicsit az eddigi megjelenések kapcsán, így kiderült, hogy a megjelenéskor a Battlefield 1 50 százalékkal több játékossal rendelkezett, mint korábban a Battlefield 4, az alkotás pedig konkrétan felülmúlta minden várakozásukat.
Szintén nagy sikernek örvendett a FIFA 17 is, amely 2016 legjobb eladásait produkáló konzolos címe volt, és csak egyjátékos módjával 10 millióan játszottak. A Titanfall 2 azonban az EA szerint sokkal rosszabbul teljesített, mint várták, azonban a kiadó kiemelte, hogy sem a sorozatban, sem a csapatban nem rendült meg emiatt a bizalom.
ryuthestar
8 éve, 11 hónapja és 3 heteRosszkor jött a Titan, csupán ez a gond…nem voltak túl előre látóak.
Ha az új SW-ben tényleg lesz végre single kampány, akkor arra talán majd én is benevezek.
Ami pedig az új NFS-t illeti…online?! Miért már megint?! De amúgy várós! 🙂
vape
8 éve, 11 hónapja és 3 heteEbből új NfS a legvárósabb, a többi online móka engem nem is mozgat!
totyak
8 éve, 11 hónapja és 3 heteAz jó, hogy a NfS-nél az innováció kerül előtérbe, csak az a baj, hogy évről-évre ami újdonság belekerül, az egyre rosszabbá teszi a játékot, legalábbis számomra. Pc-s irányítást meg egyszerűen képtelenek megoldani rendesen. Olyan játékokban jobb vezetni, amik nem is versenyjátékok.