Jövő év elejére tolták át a varázslós kaland, a Hogwarts Legacy megjelenését

2022. augusztus 13.
19.4621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mikee profilja, adatai
Mikee
Sajnos van egy rossz hírünk azoknak, akik az idei karácsonyt a Roxfortban szerették volna tölteni, a Harry Potter világában játszódó akció-szerepjáték, a Hogwarts Legacy csak jövőre fog megjelenni.

Korábban voltak arra utaló jelek, pletykák, hogy még idén decemberben elmerülhetünk majd a Harry Potter univerzum virtuális világában, viszont a fejlesztők, az Avalanche Software csapata nemrég a Twitteren jelentették be a rosszhírt, hogy idén már biztosan nem fog megérkezni a varázslós program.

Mint minden egyes csúszásnál, úgy most is azzal indokolták a döntést, hogy a lehető legjobb minőségben szeretnék prezentálni nekünk a kitartó munkájuk gyümölcsét. Ugyanakkor az valamennyire megnyugtató, hogy konkrét megjelenési dátummal tudtak szolgálni a készítők, így legalább tudunk előre készülni.

A PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S konzolokra fejlesztett Hogwarts Legacy a dolgok jelen állása szerint majd csak jövőre, 2023. február 10-én lesz elérhető. A Nintendós kollégák viszont szívhatják a fogukat, mivel a Switches verzió megjelenési dátuma jelenleg sajnos még nem ismert.

Hogwarts Legacy csak jövőre fog megjelenni.'>
8 hozzászólás

Mikee

1 éve, 9 hónapja és 25 napja

fighterlaci írta:
Kezdek lemondani róla...
A remény hal meg utoljára pedig. röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 9 hónapja és 25 napja

Kezdek lemondani róla...

válasz erre

Moby Dick

1 éve, 9 hónapja és 25 napja

Hihetetlen mióta tologatják.

válasz erre

VaPe

1 éve, 9 hónapja és 26 napja

Milyen meglepő! meglepett smiley Ja nem. röhögő smiley

válasz erre

Patrik94

1 éve, 9 hónapja és 26 napja

Már meg sem lepődöm de tényleg. szomorú smiley Hogy a büdös francba lehet ennyit ülni egy játékon???

válasz erre

Mikee

1 éve, 9 hónapja és 26 napja

fighterlaci írta:
Ehhhh. röhögő smiley ***** szánalmas.
Igazából azon csodálkoztam volna, ha ez még idén megjelenik. röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 9 hónapja és 26 napja

Ehhhh. röhögő smiley ***** szánalmas.

válasz erre

Tommy

1 éve, 9 hónapja és 26 napja

Hát ez már kezd nevetséges lenni. röhögő smiley

válasz erre
Hogwarts Legacy
22.300 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja