Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden túlzás nélkül tátott szájjal néztük az E3 kiállítás során, amikor a Microsoft a gyakorlatban is prezentálta HoloLens névre keresztelt legújabb kütyüjét, aminek köszönhetően a holografikus technológiával kivitelezett virtuális valóság egy egészen új szintjét ismerhettük meg. Sőt mi több, a technológia már olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy a redmondi óriás a legfrissebb hírek szerint 2016 első negyedévében már elérhetővé is teszi az első fejlesztői csomagokat, amelyekhez ráadásul bárki hozzáférhet majd, ha van otthon unatkozó 3 ezer dollárja, tehát kicsivel több mint 800 ezer forintja, és esetleg egy kis fejlesztőcsapata.
A Microsoft kibővített valóságot garantáló készülékének első fejlesztői készlete természetesen leginkább stúdióknak válik elérhetővé, mint magánszemélyeknek, ezáltal jövőre már megkezdődhetnek az első olyan külső fejlesztésű videojátékok munkálatai, amelyek az új technológiát használják majd. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy majdan az új készülék végleges változata is megjelenhessen, illetve elegendő mennyiségű, minőségi tartalmat kaphasson.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 2 hetePár év kell mire olcsóbban adják. Ebben az országban túl sok ez most.
nefaria
10 éve, 3 hónapja és 2 heteDe jó lenne egy ilyen otthonra! 🙂
muki
10 éve, 3 hónapja és 2 heteDurva ára lesz 😮 de mondjuk fejlesztőknek megéri bőven. Ilyet amúgy miért nem osztogat a MS olyanoknak akik fejlesztenek rá? 😮
warriorautobot
10 éve, 3 hónapja és 2 heteJó borsos lett az ára azt meg kell hagyni. 😮
totyak
10 éve, 3 hónapja és 2 heteNagyszerű volt az E3-as előadás, engem elkápráztattak a látvánnyal. Nem értem a technológiát, nem is látom még egyelőre, hogy milyen játékoknál lehet ez jó, de hogy forradalmi ötlet, az biztos.